I. fejezet 2. rész : Egyedül

Kiérek az erdő szélére - és bár az emberek tisztában vannak a létezésünkkel - hezitálok , hogy melyik alakomban menjek be a városba.Igazából belegondolva , az állat még mindig jobb egy fokkal , mint a meztelen nő , legalább is számomra.Így max. megijednek , tartanak...rettegnek tőlem.De meztelenül még valami emberi torzszülött megtalál és jelen állapotomban biztos nem élné túl a találkozásunkat.
Tehát maradok a bundámban.
" RISECHURCH " - olvasom a táblán - " 5967 lakos . "
Valaki filccel alá firkantotta , hogy csak emberi.Remélem nem kezdenek el lövöldözni rám.
Szép lassan átsétálok a fő úton , mancs mancs után.Az emberek rémülten néznek fel rám , hisz átváltozva a marmagasságom eléri a 2,49 m - t.Meg egyébként is egy vadállat vagyok.Néha elszomorít ez.
Egy kislány cérnavékony hangja rángat ki a gondolataim közül.
- Anya , nézd!Mekkora cica!Szabad?
Azzal anyja halálra vált sikításával és a termetemmel mit sem törődve odaszalad hozzám , apró kezecskéit a bundámba rejti.Jól esik a simogatása , a törődése.Suzie jut róla eszembe , s egy könnycsepp megállíthatatlanul kibuggyan emberi szemeimből.
- Ne sírj cica - bújik még közelebb a pici teremtés , - ne sírj.
Úgy csitítgat , mintha ő lenne az anya és én a gyermek.Óvatosan aprócska vállára hajtom fejem és egy pillanatra azt képzelem , ő az én lányom.
Egy ütés az oldalamon térít magamhoz.A nő hozzám vágott valamit , talán a táskáját.
- Takarodj te szörnyszülött ! - ordítja nyakán és halántékán kidudorodó erekkel. - Hagyd békén a lányomat !Rendőrt !Rendőrt !Valaki hívjon egy rendőrt !
Felkapom a fejem.Csak rendőrt ne!Ők fel vannak szerelkezve ezüst töltényekkel és a végén még megölnek.
Nyengéden megérintem a picinyke ember arcát az orrommal és futásnak eredek.
- Szia cica ! - hallom még a búcsúzást.
Két sarokkal arrébb - egy kihalt utcán - újra ügetésre , majd sétára váltok.Nézem magam a kirakatok üvegében.Hatalmas termetemhez királyi kecsesség párosult.De hisz ez vagyok én , egy királyi sarj , aki elmenekült az uralkodás elől.
Dús , aranyszín bundám alatt minden egyes izom mozgása jól kivehető , ahogy az utcán lépkedek.Ha kinyitnám a számat több , hatalmas tűhegyes fogon csillanna meg a tükör által már egyszer visszavert fény.Az oroszlán pofájából egy tengerkék , még mindig emberi szempár tekint vissza rám.Ez az , ami sosem változik.Ha likantrópnak születsz , ha fertőzés útján válsz azzá , a szemeid mindig emberiek maradnak.
Hirtelen megérzem egy másik vér illatát , egy farkasét.Azonban bármerre nézek nem látom sehol.Majd hirtelen leesik.A srác a szemben lévő motel portáján.Csak emberi alakban.
Hál1istennek!Így talán aludhatok ágyban.
Odaügetek hozzá , morranok egyet.Rémülten kapja fel a fejét , majd mikor meglát lentebb ereszt.
- Hé , ember !A szívbajt hozod rám - torkol le. - Ha szállás kell változz vissza öreg , mert így nem férsz be az ajtón.
Szót fogadok neki , majd várom , hogy összekaparja az állát a flaszterról.
- Jó lenne valami ruha - mondom mérgesen. - Van chip leolvasód ? - kérdezem tőle a bőröm alá ültetett aprócska technológiára célozva , aminek a vonalkódja személyiként és bankkártyaként funkcionált.
- P...per...persze , persze - bólogat. - Istenkém gyere már be , mielőtt idecsődül a nép !
Szót fogadok és elveszem a felém nyújtott pokrócot.Majd mikor magam köré teszem , meg is bánom.Büdös hal , emberi izzadság , sör , hányás és még ki tudja milyen szaga van.
Bekísér egy picinyke szobába és felém hajít egy női farmert és egy aprócska felsőt.
- A csajom hagyta itt , talán jó lesz , amég nem veszel magadnak.
- Köszönöm - mondom , miközben magamra rángatom a ruhát.
A farmer egy picit feszül , talán egy számmal kisebb.De kibírom 1-2 órát benne.A felső , az más tészta.Nem vagyok valami "melles" bige , de a tarka , absztrakt mintázatú felső épp hogy csak leér a mellem alá.Kérdőn nézek a srácra.
-A csajomon is így áll - nyugtat meg.
- Hogy hívnak ? - kérdezem.
- Ryan.
-A többi falkádbeli hol van ?
- Egyedül vagyok - mondja , - itt senki sem tudja mi vagyok.
- Miért rejtőzködsz ? - nézek rá értetlenül , bár én is ezt tettem az elmúlt 8 évben.
- Túl gyenge vagyok , hogy életben maradjak a falkában.Itt szeretnek az emberek ,nem nézik hogy vézna vagyok.Csak szeretnek és kész.
Nem mondok semmit , csak bólintok.
- Mennyi időre maradsz ? - vált témát.
- Csak egy éjszakára - és már nyújtom is az alkaromat , hogy levegye a pénzt a szállásért a számlámról.
Mikor a kijelzőn megvillan a nevem Ryan lesápad és hátrál egy lépést.
- Te...te...
- Igen.Én vagyok.De kérlek - könyörgöm neki , - ne szólj senkinek , hogy itt vagyok.A falkámhoz tarok.
Kényszeredetten bólint , de látom rajta , hogy mire gondol.
Hogy itt áll előtte Mira Nessway , az elveszett hercegnő , akinek egy nap át kell majd vennie az apja helyét , hogy ő uralkodhasson a likantrópok felett.
Hát igen , ez vagyok én.az elveszett hercegnő.
Minden falkának meg van a maga Alfája és minden vércsoportnak , a vérfarkasoknak , vérpárducoknak , vérpatkányoknak , vérsasoknak és az összes többi vérnek van egy - egy Főalfája.De a vérek hierarchiájának legtetején a véroroszlánok állnak és azon belül is az én családom.
De én nem akarok uralkodni.Elmenekültem , hogy távol legyek az erőszaktól ,hogy ha majd lesz gyermekem , akkor ne az erőszakban nőjön fel.
De sajnos másképp alakult.A lányomat és a férjemet megölték.Egyedül maradtam és az erőszak felé tartok ahonnan elfutottam.
De csak ott lelek válaszokra és bűnösökre...

I . fejezet 1.rész : Átváltozás

Valami nedveshez ér a kezem.Felriadok , kipattanak a szemeim.Hirtelen minden visszatér a szörnyűséges éjszakáról.
" Jaj , ne ! Istenem , kérlek add , hogy ne ! " - fohászkodok csöndben , magamban , miközben próbálok az oldalamra fordulni.A legtöbb sebem már begyógyult - legalább ennyit köszönhetek a tiszta véremnek - , nyoma sincs már rajtam az éjszakai horrornak.
Borzalmas látvány tárul elém.A lányom és férjem felismerhetetlenségig összevert holtteste hever nem messze tőlem.A lányomhoz rohanok , hátha még él.Hátha dolgozott benne a vérem.De hiú remény , még csak 5 éves volt , messze az első átváltozástól , ha egyáltalán átváltozott volna.Az apja teljesen ember volt.
Nyűszítve , zokogva ringatom a kicsi , élettelen testét , babusgatom , mintha csak aludna.Felüvöltök a fájdalomtól.Emberi torkomat egy vadállat üvöltése hagyja el.Érzem , hogy mindjárt átváltozom , de muszáj uralkodnom magamon , még annyi dolgom van.Még el kell temetnem őket.
Nagyokat nyelve , már előretörő karmaimat a tenyerembe vájva szorítom vissza a bennem szunnyadó állatot.Vér serken bőröm alól .
Óvatosan leteszem Suziet a kanapéra , hátra megyek a kertbe és csak a kezemet átalakítva egy két személyes sírt ások.Belefektetem Mitchet és a karjaiba helyezem Suziet .A naplemente a sír mellett térdelve ér.Lassan , minden marék földmellé a szívem egy darabkáját is beszórva elbúcsúzom tőlük.
Bemegyek a házba , a valaha volt otthonomba.Körülnézek , szemügyre veszek minden egyes emléket.Nem viszek magammal semmit ebből az életből , mikor futva kihátrálok , lelkembe véstem szeretteim képét.
Az erdő széléhez érve végre kiengedem magamból a bennem dühöngő állatot.Kirobban belőlem , csontjaimat ezer darabba törve , húsomat leszaggatva , testemet átformálva valami teljesen mássá.Valami rémisztővé.
Immár négy mancson tovaszáguldok a sűrűben , apámék falkája felé véve az irányt.

Előszó : Vérrel írt bosszú

                                              Csak elmúlás, és kész, a dalnak vége szakad,
                                              De annak rosszabb, aki megy, vagy annak, aki marad?
                                              Mert elmenni látnak, így övék a bánat,
                                              Értetlenül állnak, az emlékek fájnak,
                                              Csak vágynak utánad, mindenük a gyász,
                                              Közben azt se tudják, valójában merre jársz.
                                              Később jónak öltözve az idő lép közbe,
                                              Hogy a bánatot az elmúló napokhoz kötözze,
                                              S ha a feledés gyomja a sírodra nő,
                                              Nem utal rád más, csak egy megkopott kő.


A felkelő nap arany sugarai halvány derengést juttattak a fák közé , át - át szűrődve azok lombjain.A szél madárcsicsergést cipelt hátán és a reggel megannyi illatával libbent tova.Az egyik bokor mögül egy ügyetlen őzgida bugdácsolt elő .Lassan legelészve , foltos hátát süttetve a reggeli derengésben.Hirtelen felriadva kémlelt körül , valami rossz dolog történt az éjjel.Vérrel terhes a levegő.Egy emberi torokból jövő állati  üvöltés ébresztette végleg fel az erdőt az éjszakai álmából.
A fák mögött megbújó ház ablakai vakon meredtek az erdőre , üvegei betörve , az ajtó leszakítva és félredobva.A nappaliban szétszóródott cserepeken kaleidoszkóp - szerűen csillant meg a fény , de senki sem csodálhatta a természet eme tökéletességét.
A kopott , ám tisztán tartott szőnyeget vér áztatta.Vér borította a kanapét , a kisasztalt , az éjjeli lámpát és a szoba nagy részét.
A kandalló előtt a földre rogyva egy fiatal nő zokogott.Véres csomagot ringatott az ölében.Egy véres csomagot becézgetett.A lányát siratta , akit a felismerhetetlenségig összevertek , megkínoztak , majd megöltek.Őt is megakarták ölni.A támadói számára halott volt , mind azt hitték végeztek.Miután végignézették vele gyermeke és férje halálát , ezüstlánccal kikötözve megerőszakolták , megégették és addig verték még lélegzett.Egy csöppnyi élet maradt benne.Egy csöppnyi élet , amit csak a bosszú éltetett.
Két kezével ásott , közös sírba temette családját a ház mögötti picinyke kertben.
Napnyugtával megrázta magát , lemosta szerettei vérét és elindult teljesíteni a bosszúját.Mindenkit meg fog ölni , aki az éjjel ott volt.Mindenkit aki akadályozza ebben.

Mira ekkor még mit sem sejtett a rá váró bonyodalmakról.Mit sem sejtett arról , hogy ez nem csak a bosszúról fog szólni...